C1 Képzés Volosban

A SustainAgri képzés Volosban zajlott július 18 és 20 között.

A képzés célja és végeredménye az volt, hogy a résztvevők képesek legyenek:

  1. jellemezni az Erasmus+ Sustainable Agripreneurship projekt céljait és eredményeit
  2. megérteni és elmagyarázni a hármas megközelítés (Triple Bottom Line = TBL) jelentését
  3. elmagyarázni a SustainAgri eszközök és tanulási források használatát
  4. A C1 esemény során tanultak alkalmazásával megtervezni és megvalósítani saját tesztelési programjukat helyi/regionális/nemzeti kontextusban.

A C1 részletei

Az első napon a résztvevők bevezetőt kaptak a képzés eredményeibe, és jobban megismerkedtek a tanmenettel és az önértékelési eszközzel.

A második napon három műhelymunka zajlott élő részvétellel, a tanulási modulokkal, a SustainAgri oktatójátékkal és az eszköztárral a középpontban.

A képzés a kurzus értékelésével és áttekintésével zárult, és a résztvevők megvitatták a SustainAgri projekt jövőbeli terveit.

Tanulmányi kirándulás

A volosi képzés harmadik és egyben utolsó napján meglátogattuk a Karaiskos Agritourism farmot Portaria településen, a Pelion hegyen. Körbe vezettek bennünket a farmon, ismertették a jövőképüket, a tevékenységüket. Ez a farm jól példázza a Fenntartható Agrárvállalkozás projekt céljainak megvalósulását.

A képzés sikeres volt, a célok megvalósultak.

Maradjanak velünk, tudjanak meg többet projektünkről!

The European Commission support for the production of this publication does not constitute endorsement of the contents which reflects the views only of the authors, and the Commission cannot be held responsible for any use which may be made of the information contained therein.